Áfonya ültetés
Az áfonya tő és áfonya bokor ültetése, gondozása és az áfonya termesztése körül sok tévhit kering a szóbeszédben és a világhálón, csakúgy, mint a sikeres áfonya ültetvény telepítés és az áfonya egyéb igényeivel kapcsolatban. Vannak hasznos, többé-kevésbé szakmai alapokon nyugvó információk, ám sok a felesleges üres tanács és fellelhetők egészen buta, kártékony ötletek is. Áfonya termelőként úgy véljük, tapasztalatainkra támaszkodva az áfonya ültetés és termesztése körüli tanácsaink a leendő áfonya bokor ültető kertész hasznára lesznek.
Legyen körültekintő áfonya tő vásárlás alkalmával, mielőtt az áfonya tő ültetés folyamatába belevágna és ültetés alanyt választ! Velünk ellentétben, minden kertészetben használnak tápoldatokat abból a célból, hogy a konténeres áfonya töveket hosszabb ideig életben tartsák. Ezzel az a baj, hogy az áfonya tő ugyan épnek és erősnek látszik, a szabadföldi ültetés azonban megterheli, tönkreteszi, sokszor az ültetés után vagy elpusztulnak, vagy csak sínylődnek: betegségektől szenvednek, felperzselődnek, apró bogyókat produkálnak, illetve új hajtásaik aprók, gyengék. Ez annak köszönhető, hogy a fiatalkori tápoldatozással mintegy hozzászokik a növény a külső segítséghez. Hiába erős fent és esetleg megfelelő méretű a gyökérzet, az a teljes értékű biológiai szerepét már nem képes visszanyerni. A mi áfonya szaporító anyagaink méretben is jóval fejlettebbek, az ültetésre jól reagálnak, az áfonya bokrok nem állnak le a fejlődéssel és képesek hamar hozzászokni az új termőközeghez, termőtalaj fajtákhoz. Minden rendeléshez csatolunk egy részletes ültetési-és gondozási leírást, melyet követve biztosítható a sikeres áfonya termesztés. Eladó áfonya bokor és áfonya tő értékesítés több helyen elérhető, de szakértelem híján, mivel áfonya szaporítással kapcsolatos tapasztalattal nem rendelkeznek viszonteladók, sem a kertészetek. A mi javaslatunk az, hogy bármilyen gyümölcs szaporítóanyaghoz szeretne hozzájutni, azt ne piacokon, vásárokban, ne kertészetekben, bevásárló központokban, vagy kertészeti árudákban tegye! Vásároljon mindig olyan forrásból-legyen az cseresznye, körte, alma, barack, vagy épp áfonya- ahol a kínált gyümölcstermő növényt nem csak eladják, hanem NÉBIH engedéllyel szaporítják, sőt, termesztik is, méghozzá sikerrel! Az ilyen helyeken aztán győződjenek meg arról, hogy a kínált növényeket minyen eredményességgel termesztik! Az Áfonya Kert Zalakaros melletti több évtizede működő, sikeres áfonya ültetvény és szaporító kertészet. Ez a tény önmagáért beszél, vásárlóink meggyőződhetnek arról személyesen, hogy az általunk ajánlott áfonya szaporító anyaggal milyen szép eredményt lehet elérni. A külföldről származó áfonya tő vagy áfonya bokor ültetése is rossz ötlet, ugyanis többnyire áfonya alany és valamely silány beltartalmú növénnyel keresztezett növényekre számíthatunk. A kertészeti árúdák zöme ilyeneket árusít, termesztői tapasztalat nélkül. Előfordulhat, hogy fertőzött, nem nemesített áfonya tövet kap, amelynek gyümölcse kisebb és beltartalmi értéke is jóval silányabb. Ezek többnyire Romániából, Bulgáriából, szivárognak át, hogy aztán Magyarország területén működő lerakatokban találjatak gyanútlan gazdára, sajnos, számos kertészeti áruda ilyen növényeket kínál megvételre. A hatóságok rendszeresen találnak Romániából behozott, hepatitis "A"-val fertőzött áfonya töveket a piacokon, vásárokban sőt, előfordul az is, hogy az áfonyaként árult bogyó, vagy növény valami egészen más. Ennyi körültekintést követően jöhet a következő lépés. Miután olyan töveket választott-lehetőleg termelőtől-, amelyek egészségesek, készítse elő a talajt! Kiskerti körülmények közt nem igényel az áfonya ültetése számottevő kerti munkát, viszont érdemes néhány dologra az áfonya ültetés során odafigyelni. Magyarországon kevés az áfonya igényének megfelelő talaj, ezért az áfonya ültetése előtt megfelelő állagú ültetőgödröt szükséges készíteni. Az áfonya ültetés elvégzésére legalkalmasabb időszakok: március, április, május, szeptember, október, november. Ezeken az időszakokon kívül megfelelő még a június, július és augusztus hónapok is az ültetésre, ha az áfonya cserje ültetéskor a nappali hőmérséklet nem magasabb 25 C°-nál. Az áfonya tő igényeinek megfelelően,napos, vagy enyhén árnyékos helyre 40 cm széles és 30 cm mély gödör elegendő, mert az áfonya bokor bolyhos gyökérzete sekélyen terül szét. A kifejlett áfonya bokor 30-40 cm-es mélységig nyúló gyökérzete alá kerülő víz és tápanyag már nem felhasználható a növény számára.Ezért sem kell az áfonyának túl mély ültetőgödröt készíteni. A gödörbe a kiásott talaj, és a kertészetünkben kapható áfonya bokor ültető földkeverék kerüljön, hogy a fiatal áfonya bokor gyors fejlődése biztosított legyen. Állítsuk bele a konténerből óvatosan kiemelt áfonya tövet! Az áfonya tő konténerének talaj szintje legyen 6-7 cm-rel lejjebb a szabad föld szintjénél! A maradék keveréket helyezzük az áfonya tő köré! Ha több áfonya tő ültetése a terv, a tövek távolsága legyen 80 cm. Az áfonya metszése az áfonya ültetés utáni néhány évben kerülendő,mivel a fiatal, erősödő tő könnyen megfertőződhet a metszés okozta hegeken keresztül! A különböző áfonya fajták eltérő metszés technikát igényelnek. A nálunk vásárolt áfonya bokor mellé a vásárló megkapja erről is a pontos információkat, írott formában is, illetve videó galériánkban be is mutatjuk a helyes metszést. Egy jó tanács az áfonya metszése témában: a metszóolló használata után az eszközt alaposan mossa meg, szárítsa, majd kenje át napraforgó olajjal bőven, amit ne is töröljön le! Így a legolcsóbb metszőollóval is sok-sok éven át tud majd erős, akár ujjnyi vastagságú, fás áfonya áfonya bokor hajtásokat metszeni. Ne takarjuk nehezen bomló anyaggal az áfonya bokor körüli területet és ne is kerítsük el( fa kéreg, szövet, nádszövet, vagy vessző sor ), de óvjuk a háziállatok vizeletétől és rombolásától! Ne használjon a kereskedelemben kapható táp oldatokat, vagy műtrágyát sem! Ami az áfonya tápanyag igényét illeti, elegendő évente kétszer tavasszalés ősszel megfelelő mennyiségű szerves trágyát szórni az áfonya bokor köré. Nem túl sokat, mert a túlzott tápanyag ellátás miatt télen a növény teljesen elfagyhat, illetve aktív időszakában a cserje új hajtásai degeneratív formát öltenek, melyek aztán sokkat inkább érzékenyek lesznek vírus, vagy bakteriális fertőzésekre. Egy kifejlett áfonya bokor egy fél lapát szerves trágyával egy évig fedezni tudja tápanyag igényét. Az öntözést szereti az összes áfonya fajta, de a túlzott vízellátás, mikor a gyökérzet fuldoklik heteken át, biztosan káros hatással van a fejlődésére. Célszerű az áfonya érési időszakában két-három naponként ellenőrizni a bokor körüli föld nedvességét. Kiadós eső után akár hosszú napokig, vagy akár hetekig szükségtelen az öntözés. Ha így jár el, biztosan jól érzi majd magát az áfonya bokor és sok szép, ízletes lila bogyóval látja el gazdáját, akár 50 évig. A nálunk kapható tövek akár -30 C°-ig fagytűrőek, ha a fent leírtak szerint van ültetve. Kertészetünkben kapható a saját receptünk által összeállított speciális, nagy sűrüségű áfonya ültetőföld keverék is. Az áfonya tövek ültetéséhez szükséges ültetőközeg ára 60 Ft/l. Egy tő ültetéséhez 15-20 l szükséges csupán, mivel az áfonya ültető közeg évek alatt lebomlott, nagy sűrűségű, tápanyagban gazdag közeg. Általánosságban elmondható, hogy a nálunk kapható kicsi zsák elegendő 4-5 áfonya tő, vagy áfonya bokor elültetéséhez. A fenti eljárások az áfonya tövek kiskerti ültetésére és gondozására vonatkoznak. Nagyobb mennyiségű áfonya tő ültetése ettől merőben eltérő és jóval összetettebb rendszerű ültetést és nevelési eljárást igényel. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatást és egyéb szakmai támogatást illetően is szívesen állunk rendelkezésére. Áfonya ültetvény telepítési terv készítése és az ehhez szükséges áfonya szaporítóanyag, áfonya csemete biztosítása, illetve teljes áfonya ültetvény telepítés is szolgáltatásaink közé tartozik.Személyesen érkező vásárlóinkat a fentieknél még részletesebb áfonya ültetési és gondozási tanácsokkal látjuk el. Áfonya termékeink mellett áfonya bokor országos házhoz szállítás és eladás szolgáltatásaink közé tartozik és ha ránk bízza, a rendelt áfonya bokor ültetése sem terheli Önt. A webshopunkban található áfonya tő kiszerelések közt kaphatók a konténeres áfonya tövekhez képest jóval fejlettebb, szabad földből frissen kiemelt, 6-és 12 éves, fejlett, földlabdás áfonya bokrok is. Ezek ára 16.990- illetve 39.990 Ft és nagy előnyük, hogy a konténeres áfonya tövekhez képest jóval kevesebbet kell várni a jelentősebb mennyiségű áfonya bogyó termésére, mivel ezek már most rendelkeznek jelentős mennyiségű termőrüggyel ősszel, illetve tavasszal ugyanennyi virággal. Az országban szintén egyedülállóan nálunk juthat a legfejlettebb, hároméves, négyéves és ötéves konténeres áfonya tő kiszerelésekhez !
Az évenkénti őszi-és tavaszi trágyázáshoz a szerves trágyát a régió legfelszereltebb és legszebb lovardája, a Zalakaros melletti Zalakomár településen található Demangó Lovarda biztosítja.
Ha további kérdése lenne a fekete, más néven kék áfonya ültetés további részleteire vonatkozóan, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a "Kapcsolat" menüben található elérhetőségeinken! Az áfonya vásárlás módozatait illetően a kertészetünkben kapható áfonya töveket postázzuk is kérésre, illetve saját autóval történő szállítást is vállalunk.